Iochom Zsolt: Csak egy pillanat…
Csak egy pillanat volt, s nem jött több utána,
az idő megállt… s mégis robog tovább,
egy sóhaj talán – s már nem volt más válasz,
csak csönd, csak árnyék, csak fájó hiány.
Most kérdezzük: miért? – de nincsen felelet,
s ilyenkor oh, mit is mondhatnánk…
Tavasz van, rügy fakad, rigódal zeng újra,
a föld ünnepel, zöld ruhába öltözik,
de egy otthon most néma, a csendje nehéz,
s egy szív a veszteség súlyát cipeli.
Oly kegyetlen ez: sokan a virágzó fákban gyönyörködnek,
de van, akinek e tavaszi nap csak könnyeket terem.
E vers hadd legyen intő, némán kiáltó szó,
hogy semmi se örök, és minden mulandó.
Ne halogassuk a fontos dolgokat, az egészségünk,
ne hagyjuk, hogy a testünk csak tűrjön, némán!
Az élet ajándék – törékeny, egyszeri,
s minden nap egy csoda, éljük meg a pillanatot…
2025. április 4., Székelyudvarhely