Józsika minden reggel az óvoda ajtajában megölelte édesapját és nyomott egy nagy puszit az arcára.
Nem sokáig, csak annyira, hogy érezze a meleget, azt a pillanatnyi biztonságot, amikor minden rendben van a világban.
– Nagyon fogsz hiányozni, apa! Majd gyere értem! – mondta, és már szaladt is a többi gyerekhez.
Délután, amikor véget ért az ovi, Józsika meglátta, hogy apukája érte jött.
Ahogy végzett egyből rohant is hozza:
– Apa! Úgy hiányoztál! – kiáltotta, és a nyakába ugrott.
Édesapja meglepődve nevetett, de az ölelés olyan hosszúra nyúlt, hogy a szíve is megtelt vele.
– Szeretlek, apa! – suttogta Józsika.
– Az ölelés a legszebb ajándék – futott végig az agyán.
– Igazad van, kisfiam – felelte az apa mosolyogva.
– És van még valaki, akit meglephetünk vele.
– Anya! – kiáltotta Józsika.
– Hazamegyünk, és őt is jól megöleljük!
Mindig mikor apa és anya megöleli egymást Józsika is odaszalad és mindkettőjük lábát megölelve kiáltja:
– Nagy ölelééés!
Tényleg ez a legszebb ajándék: nem kerül semmibe, mégis mindent odaadhat vele az ember.
