Iochom Zsolt: Múltunk jelene a jövőnk!
A Madéfalvi veszedelem 262. évfordulóján
Nem tudhatom, mit jelent másnak e fagyos hajnal,
De bennem ma is az ősök lángja ég,
Nekem itt múlt dobban meg: sikolyba fúlt imák,
vérrel írt reggel, s csendes néma gyász.
Múlt —
nem könyvlapon, hanem csontban, névben él,
harangszó mögé bújik, s nem felejt.
Anyák tenyerében van, földbe hajolt imában,
s tanít: mi történt egyszer, megtörténhet újra?!
Állni kell, szólni csendben, nem hátrálni, nem félni,
hogy ne lehessen újra a múltat ismételni.
Jelen —
szűk az út, de járható, ha tartja még a hit,
ha nem adjuk el könnyen a kimondott szavaink.
Helytállás ez: maradni, mikor könnyebb a futás,
szót emelni ott is, hol kényelmes a hallgatás.
Nem jogunk, csak kötelességünk hinni benne tovább,
hogy nem hal meg a remény, s a szív békét kíván.
Jövő —
nem szabad lemondani róla, bár törékeny,
mert bennünk folytatódik minden elnémult élet.
Ha őrizzük a múltat, s a jelent nem adjuk fel,
lesz még nap, mely nem vérrel, hanem fénnyel kel fel.
Madéfalva nem vádol, csak csendben kérdez:
emberek maradunk-e, mikor dönteni kell…
2026. január 7., Csíkszereda