Iochom Zsolt: Téli tanítás
A fenyők fehér pompában állnak,
vállukon a csönd súlya pihen.
Az ég nem kérdez, csak kitárul,
kékje lassan belém költözik.
A Hargitán ilyenkor megáll az idő,
a léptek halkabbá válnak bennem.
A hó türelme betakar mindent,
és ahogy földet ér, úgy simít lelket.
A lélegzetem összeér a fákéval,
nem siet semerre, csak van.
Egyetlen pillanat elég ahhoz,
hogy ne akarjak több lenni, mint jelen.
A lélek is csendre vágyik olykor,
egy tiszta térre, ahol béke honol.
Ahol a táj simogatja lelkem,
s nyugalom tölt el, ha szertenézek.
Ha meg tudnánk állni, csak egy pillanatra,
és hagynánk, hogy minden elhallgasson,
talán bennünk is helyet kapna végre
az a csend, amelyet úgy áhítunk…
2026. január 18., Csíkszereda