Iochom Zsolt: Én voltam...
Én voltam Júdás:
csókba rejtett árulás,
harminc ezüst súlya
zörgött bennem,
amikor Téged eladtalak.
Én voltam Péter:
fogadkoztam, hogy soha,
hogy én nem…
aztán háromszor is megtagadtalak,
mielőtt a kakas megszólalt.
Én voltam János:
aki közel mert maradni,
a kereszt alatt állni,
mégis némán, tehetetlenül,
csak nézni a szenvedést.
Én voltam Tamás:
kételkedő ujjak,
bizonyosságot követelő szív,
amely nem hitt a csodában,
csak ha érinthette.
Én voltam mind,
akik futottak,
akik rejtőztek,
akik féltek az éjszakában,
amikor a fényt elfogták.
Én voltam a tömeg is…
kiáltottam: „Feszítsd meg!”
és nem ismertem fel,
hogy a saját Megváltómat
ítélem halálra.
És mégis…
Te értem mentél végig
a Via Dolorosán,
minden lépéseddel
az én bűneimet hordozva.
Én voltam mind…
és mégis szeretsz engem.
2026. április 3., Székelyudvarhely