Iochom Zsolt: Áldozócsütörtök
Áldozócsütörtök nem a távozás ünnepe,
hanem annak a pillanatnak az emléke,
amikor az emberi tekintet már nem látta Krisztust,
de a világ elkezdhette hordozni Őt magában.
Ne féljetek.
Veletek maradok.
Akkor még az eget néztük,
mintha a szemünk utolérhetné a mennyet,
de Te már nem a látásnak szóltál,
hanem a hitnek.
A felhő eltakart,
de velünk maradtál.
Mert attól a naptól
másként lettél jelen.
A kenyér csendjében,
az imádságok mélyén,
az egymás felé nyúló kezekben,
a vigasztalásban,
a megbocsátásban.
Mert nem búcsút hagytál ránk,
hanem küldetést.
Hogy menjünk.
Szeressünk.
Tanítsunk.
Hogy fényt vigyünk oda is,
ahol már mindenki
csak a sötétséget látja.
És azóta is
minden felemelt kéz,
minden tiszta ima,
minden hűséges emberi tett
feléd emelkedik.
Felhő rejti már a Fényt…
de mégis bennünk ragyog!
Áldozócsütörtök nem a távozás ünnepe,
hanem annak a csendes csodának az emléke,
hogy már nem szemünkkel keressük Krisztust,
mert a világ megtanulta hordozni Őt magában.
2026. május 14., Székelyudvarhely