Iochom Zsolt: Jézus Szíve
Nem egy szobrot ünneplünk ma,
nem festett képet, régi jelet,
hanem azt a szeretetet,
amely öröktől fogva szeret.
Azt a Szívet, mely úgy dobog,
ahogy senki másé a világon,
amely akkor is hazavár,
ha eltévedünk az élet útvesztőjében.
Mert nem azért szeret bennünket,
mert jók vagyunk, vagy hibátlanok,
hanem mert nevünket ismeri,
s testvérei vagyunk az Úrban.
Ő ismer minden csalódást,
minden könnyet, minden sóhajt,
ismeri a magány éjszakáját,
a reménytelennek hitt holnapot.
Nem kívülről nézi sorsunkat,
hanem mellénk ül csendesen,
s a kereszt árnyékában is
végtelenül szeret minket.
Add hát, Urunk, hogy ma kicsit
jobban hasonlítsunk Reád,
hogy a Te Szíved dobbanjon bennünk
egy nehezebb napon is tovább.
S amerre járunk, nyíljon remény,
enyhüljön bánat és félelem,
mert ahol Krisztus szeretete él,
ott békére talál az ember.
2026. június 12., Székelyudvarhely