Tegnap délután csendesen érkeztünk meg Csíkszeredába. A parkolóban megállva nem mindennapi látványra lettünk figyelmesek. A szemközti kukák mellett egy középkorú férfi sürgött-forgott. Az egyik vállán kopott lapát pihent, a másik kezében seprű. Nem sietett, nem nézelődött, nem várta, hogy bárki észrevegye. Lehajolt minden eldobott papírfecniért, összeszedte a szétszóródott szemetet, elsimította a homokot, majd még a port is gondosan összesöpörte a kukák körül.
Amikor végzett, hátralépett egy pillanatra. Aztán vállára vette a seprűt, rá akasztotta csomagját és csendben indult tovább.
A járdán útját álltuk és megszólítottuk:
– Ritkán látni ilyet! Köszönjük! – mondtuk neki.
Először csak szerényen mosolygott. Mintha nem is értette volna, miért állítottuk meg.
Aztán adtunk neki egy kis pénzt. A szemében nem a pénz csillant meg, hanem az öröm. Az az öröm, amit akkor érez az ember, amikor valaki észreveszi a láthatatlan munkáját.
– Nagyon köszönöm... – mondta halkan.
Ebben a két szóban több hála volt, mint amennyit a pénz valaha is jelenthetett volna.
– Te nem akartál adni neki valamit? – kérdezte a párom.
- Én majd írok róla egy történetet! Így fejezem ki az elismerésemet! – mondtam mosolyogva.
Sokan csak elsétálnak a tiszta járdán, a rendezett parkolón, a szemét nélküli utcán. Természetesnek vesszük. Pedig minden tiszta utca mögött ott van valaki, aki hajnalban felvette a seprűt. Valaki, aki lehajolt azért a papírzsebkendőért, amit más gondolkodás nélkül eldobott. Ők ritkán kapnak tapsot. Ritkán kapnak dicséretet.
Ezért ha egyszer te is meglátsz egy embert, aki seprűvel és lapáttal a vállán járja az utcákat, vagy éppen a kukák körül takarít, állj meg egy pillanatra. Mosolyogj rá. Köszönd meg neki. És ha megteheted, lepd meg egy kis apróval. Nem azért, mert rászoruló. Hanem mert a munkája érték, mint a pincérnek a „borravaló”. Lehet, hogy az a néhány lej nem változtatja meg az életét. De az a gesztus talán emlékezteti arra, hogy vannak még emberek, akik észreveszik a csendben végzett szerény munkát. A világot nem mindig azok teszik szebbé, akik hangosan beszélnek róla. Sokszor azok, akik egy seprűvel, egy lapáttal indulnak el nap mint nap, hogy utánunk összeszedjék mindazt, amit mi magunk mögött hagytunk. Elismerésem! Hála érte…