 |
| A Szent Anna-tói kápolna / Fotó: Iochom Zsolt |
 |
| Fotó: Szabó Ferenc |
A történet egy megfakult képeslappal kezdődött. Kisfiam dédi mamájának fotóhagyatékából került elő: halvány tónusú kép, rajta a tó partján álló kápolna. Nem volt rajta dátum, se szöveg, mégis éreztem valamiért fontosnak tartotta, hogy megőrizze. Ez az egyetlen tárgy indított el azon az úton, amely végül a Szent Anna-tó partján álló kápolna évszázadokon átívelő történetéhez vezetett.
A hagyomány szerint ez a hely már a középkorban is vonzotta az embereket. Egyházi források egy 1349-es oklevelet említenek, amelyben már szerepel a Szent Anna-tói kápolna neve. A néphit két szentélyről beszél: Szent Anna és Szent Joakim tiszteletére szentelve.
A hiedelem szerint Szent Anna különösen a fiatalokat segítette párjuk megtalálásában, és az asszonyokat, akik gyermek után sóvárogtak. Talán ezért is jártak ide már a 12–13. századtól: előbb egy szerény fakápolnához, majd a 16. századtól kőből épült szentélyhez. A 17–18. századra a hely híre messze földre eljutott. Húsz-harmincezer zarándok érkezett Csíkból és Háromszékről, katonák és parasztok, asszonyok és gyermekek. Napokig táboroztak a tó körül: imádkoztak… és néha vétkeztek is. A búcsúk nem mindig maradtak békések. Előfordult, hogy a Szent Anna-napi ünnepekhez véres verekedések, durva kihágások tapadtak. Ezért Batthyány Ignác 1786-ban betiltotta a búcsút. Bár Kovács Miklós 1830-ban újra engedélyezte, 1844-ben ő is kénytelen volt visszavonni döntését. A kápolna lassan elnéptelenedett, falai romlani kezdtek. Pedig korábban mennyi újjászületésen ment keresztül! A tatár- és törökdúlásról szóló néphagyomány, az 1562-es javítás, majd az 1764-es újjáépítés mind arról tanúskodnak, hogy az emberek újra és újra ragaszkodtak ehhez a helyhez.
A Szent Joakim-kápolna a tó nyugati oldalán állt. Köveit az idők során széthordták; amikor Orbán Balázs a vidéken járt, már csak jelentéktelen maradványait látta. Valószínűleg utoljára 1927-ben használták fel köveit, amikor a turistaszálló épült. Orbán Balázs feljegyzése nyomán Darvas-Kozma József és néhány kispap 1976–1977 nyarán felkutatta a Szent Joakim-kápolna romjait. A szemöldökkő megtalálásával azonosították a kápolna alapjait. A „PAX VOBIS” feliratú követ a Szent Anna-kápolnába vitték, 2012-ben a búcsú alkalmával a kápolna emlékére keresztet állítottak.
 |
| Fotó: Fortepan |
A 20. század sem kímélte a Szent Anna-kápolnát. Az első világháború idején feldúlták, majd 1927-ben – Balázs András plébános adatai szerint – a környező négy község összefogásával újjáépítették. A 1943-as fotó (Fortepan gyűjteményében) még álló, de már sebezhető kápolnát mutat. A második világháború után a sors ismét romboló volt. A kápolnát feltörték, megrongálták, többször leégett, 1945-re rommá vált. A csend ekkor hosszú évekre rátelepedett a tó partjára.
Ezt a csendet törte meg Szabó Ferenc csíkkozmási plébános. A Marosújváron született pap, akit Márton Áron szentelt fel, 1976–1977-ben fáradhatatlan buzgósággal dolgozott azon, hogy a kápolna újra felépüljön. Mellette ott állt Máté Jenő, aki a kovácsoltvas részleteket készítette, és közreműködött a harang visszahelyezésében is. A harangtorony ajtaját Sándor Károly tervezte. Erre emlékeztet ez a régi képeslap, amelyen Szabó Ferenc fotója látható a felújított kápolnáról. A kápolna kicsi, szerény: négyzetes alaprajzú, kőalapra épített, cseréppel fedett, fatornyos épület. Nem akar nagy lenni, csak jelen. És ez a jelenlét elég…
1990 után a Szent Anna-napi búcsú újra élő hagyománnyá vált. Július 26-ához közeli hétvégéken évről-évre összegyűlnek az emberek a tó mellett.
 |
| A kápolnaépítő Szabó Ferenc |
Amikor a régi képeslapot nézem, most már nemcsak egy épületet látok rajta. Látom az imádkozó zarándokokat, az elhagyatottságot és az újjáépítéseket. Látom azokat, akik hittek benne, hogy amit rombolás elvett, azt az emberi akarat és hit újra felépítheti. És látom Szabó Ferencet, Frici papbácsit is, aki mellett gyerekkoromban sokat ministráltam Kézdivásárhelyen. Látom őt, dédi mama bátyját, aki csendben, követ kőre rakva visszaadta a tónak és a közösségnek azt, ami mindig is az övé volt: egy helyet az imának, az emlékezésnek és az újrakezdésnek. Emléke legyen áldott!
 |
| Juhos Mária (szül. Szabó) és Szabó Ferenc 2003-ban Székelyudvarhelyen |