Iochom Zsolt: Tizenöt év
(Nagytatám emlékére)
Az idő megtanít együtt élni
az üres székkel, a kimondatlan szóval,
de a hiány nem fogy el soha,
csak mélyebbre költözik a szívben,
és emlékké szelídül a fájdalom.
Mert azok, akiket szerettünk,
nem tűnnek el a földről,
csak átköltöznek a szívünkbe,
egy mosolyba, egy illatba,
egy régi történet emlékébe.
A szeretet nem ismeri a sírokat.
Nem áll meg egy dátumnál,
nem halványul az évek porában.
Láthatatlan híd marad
az ég és a föld között.
Hiszem, hogy egyszer
elmúlik minden búcsú,
és nem könnyek között,
hanem örömmel ejtjük ki egymás nevét.
Addig pedig itt őrizlek.
Minden jó szóban,
minden csendes imában,
minden szeretettel telt pillanatban.
Mert aki igazán szeretett,
az soha nem megy el végleg.
Csak előrement,
és a viszontlátás reményében
egy darabot örökre itt hagyott
a szívünkben…
2026. július 25., Kund