Iochom Zsolt: Ami megtartott
Nemcsak a nagy győzelmekben kell keresnünk a hazát,
hanem az apró, mindennapi hűségben is:
az anyanyelvünkben, amelyen először szólítottak a nevünkön,
az imádságban, amelyet nagyanyáinktól tanultunk,
a kenyérben, amelyet megtörünk egymással,
és abban a kézben, amelyet akkor is kinyújtunk,
amikor könnyebb volna elfordulni.
Mert a hit nem arra való, hogy magasabbra emeljen bennünket másoknál,
hanem arra, hogy lehajolni tanítson ahhoz, aki elesett.
Nem arra, hogy falakat építsünk belőle,
hanem hogy ajtót nyissunk vele,
és legyen bennünk valami abból a szeretetből,
amely nem kérdezi előbb, megérdemli-e a másik.
Őrizzük hát meg a hitünket,
de ne csak szavakban, ünnepi beszédekben és harangszóban,
hanem abban is, ahogyan egymásra nézünk egy hétköznapi reggelen,
ahogyan megbocsátunk, amikor nehéz megbocsátani,
ahogyan segítünk akkor is, amikor ezért senki nem tapsol,
és ahogyan emberek tudunk maradni akkor is, amikor a világ keménységre tanít.
Legyen a hazaszeretetünk több annál, hogy elmondjuk, mi minden a miénk.
Legyen benne felelősség azért is, amit majd továbbadunk.
Milyen országot, milyen nyelvet, milyen hitet, milyen emberséget
hagyunk azoknak, akik utánunk érkeznek?
Mert talán így lehet ma is hazát építeni:
nem karddal, hanem hűséggel,
nem mások ellen, hanem egymásért,
nem hangosabb szóval, hanem tisztább szívvel…
2026. augusztus 20., Csíkszereda