Iochom Zsolt: Nem csak fájó emlék
(A mohácsi csata 500. évfordulóján)
A múltba réved most e hősi táj,
hol harcosok védték vérükkel hazánk.
Augusztus huszonkilencedikén
a Mohácsi síkon több is veszett… a reménynél!
Már hetekkel előtte készen vártak
a magyar vitézek szívükben a lánggal.
A Duna mocsaras ártere mellett
a Borza patak csendesen csordogált.
A Mohácsi mezőn zúgott a harc dühe,
szívükben bátorság, szemükben elszántság.
Szablyák csattognak, vér ömlik a földre,
igaz hazafiak küzdenek életre-halálra.
A nap leáldozik, s a remény elfogyott,
A hősök földre hulltak, az álmok szertefoszlanak.
Mohács emléke ég, mint az örök láng,
Szívünkben fájdalom, mely soha el nem múló.
Mohács nem csak fájó emlék,
a remény és a hősiesség szimbóluma lett.
Történelmünkben mély nyomot hagyott,
Ám a jövőnkbe vetett hit is ott lakik.
Emlékezzünk ma, ötszáz év múltán,
A Mohácsi csata vérző hőseire.
A bátorságuk, s hazaszeretetük,
Örökké él, s velünk tovább marad.
A tragédia fájdalma közt is ott a remény,
A túlélés és a folytatás ígérete.
Mohács a jelképe annak, hogy bármi jön,
Népünk él, küzd, és újra felkel mindig.
Mert tudjuk, hogy a történelem viharában
Több is veszett Mohácsnál,
De a hit reményt szül,
S reményünk új hitet terem.
2026. augusztus 29., Székelyudvarhely