Iochom Zsolt: Ajándék
tavaly azt írtam,
megtaláltam a csendet.
azóta tudom, milyen hangja van.
a konyhából kiszűrődő nevetés,
mezítlábas léptek a folyosón,
és az az álmos „apa, még egy mesét”,
este tizenegykor...
harminchét éves lettem.
lassan megtanulom,
hogy egy nehéz nap végén
néha elég közelebb húznom a párnát,
és megvárnom, míg mindent elmesél.
aztán a vállamra hajtja a fejét,
én meg arra gondolok, milyen különös,
hogy akinek a közelségében megnyugszom,
attól még mindig gyorsabban ver a szívem.
egyszer majd a kisfiam
egyedül is elalszik,
és a mesénél is lesz fontosabb dolga.
ma este még odébb húzódik az ágyban,
hogy nekem is jusson hely.
hát nem Ők a legnagyobb ajándék?!
2026. november 9., Székelyudvarhely