Egy film, legyen az akár 3D technológiás,
akkor sem tudja azt az élményt nyújtani számomra, mint mikor beülök a
nézőtérre, kialusznak a fények, elgördül a függöny és a színpadon megelevenedik
a történet. Dráma, szatíra, vígjáték, színmű – mindenre nyitott vagyok. Ma este
a Tótékat mutatták be a Csíki Játékszínben. Bizonyára te is ismered Örkény
nagyszerű művét, ha nem is olvastad, a filmváltozatát biztosan láttad. Nekem
gyerekkorom egyik kedvenc filme volt, de színpadon megjelenítve most láttam
első ízben. Számomra a történet kulcsfigurája a bolondos postás, aki rendszeresen
manipulálja a leveleket, a rossz híreket nem szívesen közli, így azokat a
leveleket széttépi. Tóték így nem szereznek tudomást arról, hogy Gyula fiúk a
fronton életét vesztette. Ha nem tudják, nem fáj nekik! – gondolta. Sokszor
vagyunk mi magunk is ilyen postások – gondolom. A rossz hírt nem szívesen
mondjuk el, ismerjük be, még magunknak se. Összetépjük, elássuk a mélybe,
elrejtjük egy sötét fiókba. De ettől már nincs? Attól, hogy nem beszélünk róla,
még a probléma adott. Nézzünk szembe vele, ne húzzuk a sisakot a fejünkbe. Nem
zárhatjuk magunkra egy életen át a budiajtót. Lesújthat a papírvágó...
Légy bátor!