Ötvenhét
éve immár,
Hogy azt mondtuk:
Elég!
A rabság bilincse
kezeinkről
roppant,
Több százezer szív
egyszerre dobbant.
A pesti srácok
olyat mertek tenni,
Mit soha nem
szabad feledni!
Mi kirántotta
Sztálint csizmájából.
S hazánkat a
zsarnok fogságából.
Döntött a nép, és
döntött az ország,
Elég volt a
diktatúra! Jöjj el szabadság!
Ruszkik haza! Most
vagy soha...
Skandálták az
utcán,
Bajusz a Corvin
közben
Tartotta a
frontot,
Leveses
tányérokkal
Futamított tankot.
A szabadság harc
volt,
De nem volt
támaszunk
A szovjet azt se
mondta,
Vigyázz: támadunk!
A Nyugat elárult,
mosta kezeit,
A muszka ránk
szabadította
Gyilkosok ezreit.
Eltiporták akkor
álmaink,
De el nem vehették
tőlünk vágyaink,
Krisztusi kornak
kellett eltelnie,
Míg sikerült a
hazának előbbre lépnie.
A harc nem ért
véget, küzdeni kell ma is,
Az ellenség
közelebb, s vigyázz: hamis.
Itt van a házban,
a szomszéd szobába,
Úgy hívják közöny, hiába...
Otthon ülsz, pedig
itt lenne a helyed,
S közben nézed
jött-e üzeneted,
Most ebédeltél,
fáj is a hasad,
A megemlékezés így
jövőre marad.
Telnek az évek,
fogyunk egyre jobban,
Nem érzem azt, hogy
egyszerre dobban.
Adj erőt nekem:
Dicső
Ötvenhat
2013. október 23., Csíkszereda