Iochom Zsolt: Nagycsütörtök
Csend ül az estén,
a kenyér megtörve,
a bor kitöltve,
egy asztal körül
reszkető kezek,
de még reménnyel teltek.
Ő feláll,
leoldja köntösét,
térdel,
és lábat mos.
A Mester szolgál,
mint a legkisebb.
Kint már a sötétség készül,
de bent még világosság lobog –
egy pillanatra
megáll az idő.
Szava lassú,
de súlya van:
„Ez az én testem…”
„Ez az én vérem…”
És megpecsétel
egy örök szövetséget.
A kertben
izzadságcseppként hull az ima,
az ég hallgat,
az alvók nem értik.
Egy csók
mindent megváltoztat.
Kard villan –
de Ő nem fut.
Gyengéden néz
a Gecsemáné-kertben,
és még akkor is azt mondja:
„Legyen meg a Te akaratod.”
Nagycsütörtök van,
és bennünk
a kérdés lüktet:
ha Ő ma újra asztalhoz ülne,
mi is leülnénk mellé?
2025. április 17.