Reggel Józsika vidáman lépett be az óvodába. Már megszokta a játékokat, a barátokat, az óvónéniket, a dadanénit és ma különösen ügyesnek érezte magát.
Délelőtt a gyerekek színes ceruzákat kaptak, és az volt a feladat, hogy kiszínezzék a napocskát az ég tetején. Józsika először gondosan kiválasztotta a sárga ceruzát, majd óvatosan, szépen besatírozta a sugarakat. Aztán kéket vett elő, hogy az ég is ragyogjon.
Amikor az óvónéni odalépett, mosolyogva megsimogatta Józsika vállát.
– De ügyesen dolgoztál, Józsika! – mondta. – Ezért kapsz tőlem egy piros pontot! Ügyes voltál!
Az óvónéni elővett egy kis füzetet, és piros tollal rajzolt bele egy nagy, kerek pöttyöt. Józsika szeme felcsillant.
– Piros pont! Az enyém! – örvendezett.
Egész nap vigyázott rá, hogy el ne felejtse elmesélni. Délután, amikor apa érte jött, már messziről szaladt feléje:
– Képzeld, apa! Kaptam egy piros pontot! – kiáltotta boldogan.
– Ügyes vagy, kincsem! – mondta az apukája.
– Látod, milyen szép, amikor szorgalmas vagy?
Józsika mellét kihúzva, mosollyal az arcán suttogta:
– Holnap is megpróbálok ilyen ügyes lenni!
– Otthon elmeséljük anyának is, jó? – kérte Józsika izgatottan.
– Igen, Józsikám, anya is büszke lesz rád!
És attól a naptól kezdve minden piros pont olyan volt számára, mint egy kis aranycsillag az égen, amely csak neki ragyogott.