Egy ember, akit nem ismertem igazán, mégis megérintett

Ma Viki egész nap csendes volt. Tudom, miért. Gyászol a lelke. Kilencvenhárom éves korában eltávozott közülünk id. Koppándi Jenő, a kedves volt csíkszeredai hegedűtanára.

Sokat mesélt róla az évek során, olyan sokat, hogy én is úgy érzem, mintha ismertem volna.

Ő volt az, akinek Viki a zene és a hegedű iránti szeretetét köszönheti. A tanár, aki türelemmel, szigorral és empátiával vezette a diákjait, aki hitt bennük akkor is, amikor ők maguk még nem hittek saját magukban.

Sokszor mondogatta: Ha Jenő bácsi nincs, én ma nem lennék az, aki vagyok. És én elhiszem neki, mert látom a szemében a hálát, amikor mesél róla.

Én magam csak kétszer találkoztam vele.

Első találkozásunkkor Józsi hét hónapos volt, emlékszem, hogy mosolygott rá, és a kisfiunk mintha megérezte volna, hogy különleges emberrel van dolgunk. Jenő bácsi mondta: Elmúltam kilencven éves, de ma is minden nap kézbe veszem a hegedűt. Nem tudok nélküle élni. Ezek a szavai azóta is bennem élnek. Valahogy benne volt az egész élete: a hűség, a kitartás, a zene iránti soha el nem múló szeretet.

Második találkozásunk a csíkszeredai református templomban volt, tavaly májusban, akkor készült a közös fotó: Mester és tanítványa.

Mester és tanítványa: id. Koppándi Jenő és Veress Viktória. Fotó: Iochom Zsolt

Most, hogy nincs többé, Viki emlékei még drágábbak lettek.

És valahogy úgy érzem, egy kicsit én is ismertem őt a történeteken, életpéldáján keresztül. Fáj, hogy már nem találkozhatunk újra vele. 

A tanítványai tovább viszik mindazt, amit adott nekik: a zenét, az emberséget, a hitet abban, hogy minden hang mögött ott rejlik a lélek.

Temetése október 23-án 15 órától lesz a csobotfalvi Szent Péter és Pál plébániatemplom temetőjének ravatalozójából.

Pihenjen békében, szeretettel gondolunk rá mindig!