In memoriam: Vasi Ferenc Zoltán (1966

Vasi Ferenc Zoltán (1966–2025)

„A verset tessék komolyan venni,

az egyszerűt egyszerűn írni…”

Mély megrendüléssel olvastam, hogy Vasi Ferenc Zoltán költő 2025. november 9-én, 59 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Eltávozása pótolhatatlan veszteség a kortárs magyar irodalom számára.

A végső búcsúra 2025. november 18-án 11 órakor kerül sor Tatán, az Almási úti temető ravatalánál, katolikus szertartás szerint.

Vasi Ferenc Zoltán 1966. március 5-én született Tatán, életének meghatározó városa mindvégig.

A tatai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett (1984), majd kerti munkás képesítést szerzett. Életútja sokféle mesterségen, helyzeten és sorsfordulón át vezetett, mégis mindig ugyanoda tért vissza: a költészethez.

Németh Dezső rajza

Írásai több száz folyóiratban, portálon, antológiában jelentek meg; 2016-tól a Magyar Írószövetség tagja volt. Kötött formát és szabadverset egyaránt mesterien bírt, maszkokat teremtett és szerepeket cserélt, de lírájának legmélyén mindig a tisztaság, az igazmondás és az önvizsgálat lakott.

Mint írta: „Soha sincs értelme a résznek, csak az egésznek.”

Önéletírásában gyakran vallott arról a szellemi örökségről, amely meghatározta világképét: apja ’56-os közkatona (MK Bronz Érdemkereszt, 1992), nagyapja Bergen-Belsen túlélője, édesanyja Szlovákiából települt át a Duna jegén. „Őket a halálaik tették naggyá, engem sorsőrültté” – fogalmazta meg megrendítő őszinteséggel.

Budapestre – ahogy írta – „megrablói kergették fel lakni, kényszerből”, de lelkében megmaradt tatai költőnek, akinek minden sora mögött ott rezgett a szülőföld keménysége és otthona szeretete.

Vasi Ferenc Zoltán versei egyszerre őrizték a népköltészet arányait, a klasszikus ihlet tisztaságát és a modern ember szorongásait. Úgy írt életről, halálról, bűnről és reményről, hogy sorai mögött mindig ott állt az ember – hús-vér valóságában, esendően, mégis felemelt fejjel.

Bakos József főszerkesztő így méltatta: „Vasi Ferenc Zoltán költészete mentes a sallangoktól. Lényegre törő, őszinte, tiszta… Egy kortárs remete lelkülete csillan meg minden sorban.”

Zsirai László szerint: „A líra a sérült lélek gyógyszere… életének rossz epizódjait igyekezett kiírni magából, másokat is segítve a belátásban.”

Vágyta a szépséget, a megtisztulást – „amit szüntelen keresnek bennük a mondatok” –, és írásainak konklúziói többnyire „mindig célba érnek”.

Utolsó közléseiben már túlvilági tekintet pillant át a sorokon:

„Hisz utánad készülök én is

halálostól-életestől…” (Anyám kegyképe előtt, DunapArt Magazin)

A Hold zsoldosai című versében pedig így írta meg az isteni jelenlétre való rácsodálkozást:

„…vért fröccsentenek

a hamutelt rétek keserv-virágjai fölé.

Az emberben alászáll az Isten.”

Utolsó publikált versében (Holnap Magazin) pedig már búcsút intett:

„És alászálltam –

vigyázva útra vezettél,

s én áhítom újra a találkozást.”

Önálló kötetei:

1. Gyógyulás kertje (Magyar Napló, 2002)

2. Érdemkeresztek (Z-press, 2013)

3. Sok nagy malőr (Underground, 2014)

4. Laptop-lekérdezések (Másoló Futár Kft., 2014)

5. A szeretet fájdalma (Kapu Kiadó, 2014)

6. 22 folyóirat osztva 154 verssel = 25 esztendő (Shirokuma Nyomda és Kiadó, 2015)

7. Ördögh Szilveszter és a Tekintet – levelei és verseim tükrében Napkorong-os képekkel, hozzászólásokkal (Shirokuma Nyomda és Kiadó, Budapest, 2015)

8. ANABÁZIS – Holnap Magazin közlések 2012-2015 (Kettőspont Nyomda és Kiadó, Tata, 2015)

9. Nemigen jól! Rövid prózák, esszétöredékek (Kettőspont Nyomda és Kiadó, Tata, 2015)

10. Érdemkeresztek, 2. kiadás (Publio Kiadó, Hédervár, 2015.)

11. H kettő O – avagy: „az éji folyó csillaga” (Kettőspont Nyomda és Kiadó, Tata, 2016.)

12. HOLDHÍDON (Blessed Hope Publishing, Saarbrücken, Németország/Áldott Remény Kiadó 2016)

13. Áristom (Holnap Kiadó, 2024)

14. Eső a szitán (versek, 2024)

15. Költészet és túlvilág (Ab Art, Budapest) – 2025 októberének végén jelent meg.

A levonatokat még látta, javította, a borítót jóváhagyta – a kész példányokat már nem vehette kézbe.

Életműve rendkívül gazdag és szerteágazó. Több tucat antológiában szerepelt; publikált szinte az összes jelentős magyar folyóiratban és számtalan online felületen.

Számos irodalmi díjat, elismerést kapott; első köteteit a Magyar Napló és Tata városa is támogatta.

Kiemelte magát a közösségi irodalmi műhelyekben is, szerkesztett, mentorált, támogatott pályakezdőket – jellemző volt rá a közösség iránti felelősség.

Költészetéből általam válogatott idézetek

„Álmodom más életek

hömpölygő valóságát…” – (Álmodó c. vers)

„Úgy halnék már én, tétova árnyék…” – (Szív: Holdárnyékban c. vers)

„A parancs: a holtat el kell temetni…” – (Angyalnépek)

„Leteszem a tollat –: Így, ni!

Ezt a sort szellem keze írta.” – (Versírás 4.)

„Légy magadhoz okos, használd jóra a tudást…” – (Fiamnak)

„Nem élt igazán, csak akart volna…” – (Szélte-hossza akaratában, 2012)

„Az ember maga van.” – (Nesze neked költészet)

Barátai szerint jó barát volt, segítőkész kolléga, aki „szavakkal festett modern képeket”, és aki a lírát mindig a lélek gyógyítására használta.

Fia, Szabolcs marad utána, akinek számos versében üzent szeretetet, intelmet és reményt.

Múltjából egy „göröngyöt cipelgetett”, melyet – ahogy írta – igyekezett „gyönggyé kerekíteni”. Életművében e gyöngyszemek sorakoznak.

Jómagam először az Involúcióink antológiában, majd az Illír Kolostor gondozásában megjelent Lelki béke és Fohász antológia kötetekben találkoztam a nevével, örülök, hogy több antológiának vagyunk társszerzői. Bár személyesen nem ismertem, úgy érzem, hogy versein keresztül igen…