Iochom Zsolt: Csángó testvéreink
Moldva völgyeiben
a hajnal úgy ébred,
mintha valaki halkan
egy régi dallamot játszana.
Anyáról lányára,
apáról fiára
száll a hang,
az ősi örökség.
A magyar szó itt
szélben ringó búzavirág,
könnyű illat,
mégis súlya van:
évszázadok tartják.
Messziről jött idők
tépett évszázadai között
mindennap újra szövik
a megmaradás vékony fonalát,
egy imával,
egy dallal,
egy gyermek nevetésével.
Szavaik csendben ragyognak,
mint a csillagok,
amiket akkor is látni,
ha az ég borús.
Áldott minden otthon,
ahol este még fény dereng,
és áldott minden asszony,
aki újra kimondja a szót:
magyarul. Ámen!
Ők azok,
akik a messzeségben
őriznek valamit,
ami nélkül szegényebb
lenne a világ.
Amíg Moldva fölött
magyar dal szólal,
a nemzet szíve
velük dobog.
2025. november 15., Csíkszereda