Wittner Mária 1937. június 9-én született Budapesten. Édesapját sosem ismerte, édesanyja pedig kéthónapos korában dajkához adta. Kétévesen keresztanyja a budapesti karmelita apácazárdában helyezte el. Gyermekévei a hit és a csend világában teltek, egészen addig, míg a Rákosi-rendszer el nem vette az egyházi intézményeket. A karmeliták gyömörei kolostorának államosításakor Mária mindössze tizenhárom éves volt. Állami gondozottként Ikervárra került, ahol elvégezte az általános iskolát, majd a sárvári leánygimnáziumban tanult tovább. Tanulmányait két év után félbeszakította, és a szolnoki gyermekvédő intézetbe került. Innen Kunhegyesre vitt az útja, ahol gépírónőként dolgozott, és megismerte első nagy szerelmét. 1955-ben megszületett fia, Károly, de az apa elhagyta őket.
Fiát fél évig Debrecenben, egy csecsemőotthonban nevelte, de mivel még nem töltötte be a 18. életévét, a gyermeket végül állami gondozásba vették. Mária magára maradt, Budapestre ment, hogy alkalmi munkákból tartsa fenn magát. Télidőben hólapátolt, mosott, takarított, dolgozott, hogy élni tudjon. 1956 nyarán sárgaságot kapott, és hónapokat töltött kórházban. Nem sokkal a forradalom kitörése előtt került ki onnan.
 |
| Fotó: Készültem az útra emlékkiállítás |
A közismert fénykép, amelyen csigatáros puskával látható, a valóságot nem tükrözi, a fegyvert egy külföldi fotóriporter adta a kezébe egy pillanatra, csupán a hatás kedvéért. Valódi szerepe nem a harcban, hanem a segítésben volt: a Corvin közben kenyeret osztott a felkelőknek, ápolta a sebesülteket, és lelket öntött a küzdőkbe.
November 4-én, a szovjet csapatok hajnalban indított támadása után Wittner Mária súlyosan megsebesült. Repesz fúródott combjába, aknaszilánk a gerincébe, így a további harcokban már nem vehetett részt. November 9-én hagyta el a kórházat. Kihallgatták, majd elengedték, de a megtorlástól tartva Ausztriába menekült. Egy hónapot töltött a mödlingi menekülttáborban, majd abban a hitben, hogy nem éri megtorlás, hazatért, hogy újra láthassa fiát.
 |
| Forrás: Készültem az útra című vándorkiállítás anyaga |
A hatóságok azonban egy fénykép alapján azonosították, és letartóztatták. A kép valójában egy nyugati fotóriporter által beállított kép volt, a puskát csak a fotó elkészítéséig adták a kezébe.
1957. július 16-án gyűjtőfogházba került, majd a Tolnai Lajos utcai börtönbe vitték, ahol kegyetlenül megverték, jobb fülére örökre elveszítette hallását. 1958. július 23-án, 21 éves korában első fokon halálra ítélték három társával együtt. Kétszáz napot töltött börtönben halálraítéltként, három társát kivégezték, de a másodfokú bíróság azonban 1959. február 24-én életfogytiglanra változtatta az ítéletet.
Wittner Mária húszévesen került börtönbe, és csak tizenhárom év múltán, harminchárom évesen szabadult, 1970. március 25-én. Sebesülése és a börtönévek testileg igen megviselték, 43 évesen már rokkantnyugdíjassá vált.
Soha nem tagadta meg eszméit, soha nem hajolt meg a hatalom előtt. Mindig a szabadság harcosa volt az Országházában és szerte a Kárpát-medencében és a nagyvilágban. Élete végéig hű maradt a szabadság eszményéhez, ahhoz, amiért annyian az életüket adták. 2022. szeptember 14-én, 85 éves korában hunyt el. De szelleme, bátorsága és hite örökre a magyar szabadság történetének részévé vált.
2015-ben személyesen is találkozhattam vele Budapesten, a Magyar zászló napja alkalmából szervezett gálaesten, ahol átvehettem a Nemzet Naptára fődíját. 2016 novemberében pedig Csíkszeredában készítettem vele videót, az '56-os forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulója alkalmából.
Tisztelettel és kegyelettel gondolok rá, egy igaz(i) szabadságharcos volt!