December 13. - A hegedű nemzetközi napja. Ezt a napot Igor Stravinsky (1882-1971) tiszteletére tartják, aki a XX. század egyik legfontosabb zeneszerzője. Ennek jegyében megosztom a Mese csókkal c. prózakötetemben megjelent egyik írásomat.
Az erdő csendje
A város zajában, ahol az élet sosem áll meg, élt egy család. Az anya, Anna, egy 35 éves hegedűművész, aki szenvedélyét a zenében találta meg. Az apa, Péter, 33 éves író és költő, aki szavakkal varázsolt. Két gyermekük, a 11 éves Flóra, aki a világot kíváncsi szemmel szemlélte, és a 2 éves Józsika, aki minden új napban csodát fedezett fel.
A városi élet rohanása közepette Anna és Péter úgy érezték, elszakadnak maguktól és egymástól. A munka, az iskola és a mindennapi kötelezettségek között ritkán maradt idő a család számára az együtt töltött időre. Egy nap, egy váratlan szabad hétvége adódott, és úgy döntöttek, hogy elmenekülnek a város zajából, az erdő csendjébe.
Korán reggel, mikor még a város aludt, a család autóba szállt és elindult az ismeretlenbe. Az út során Flóra és Józsika az ablakon keresztül csodálták a tájat, ahogy a városi épületek fokozatosan fákká és mezőkké alakultak. Péter, miközben vezetett, elmesélte a gyerekeknek az erdőkről szóló legendákat, amiket gyermekkorában hallott. A család várakozással teli volt, izgatottan várták, hogy megérkezzenek a természet ölelésébe.
Mikor megérkeztek, egy gyönyörű erdei tisztás tárult a szemük elé. Egy csendes patak csobogott egy kis faház mellett, melynek kristálytiszta vizét a nap sugarai csillogtatták meg. Körülöttük magas fenyőfák álltak, mintha őrzőként szolgáltak volna a természet e szent helyén.
Flóra és Józsika azonnal rohantak a patakhoz, kacagva és csobbanva a sekély vízben. Anna leült egy puha mohás foltba, hegedűjét kezébe véve, elkezdett játszani. A dallamok összekeveredtek a madarak csicsergésével és a patak lágy zúgásával.
Péter, egy fának támaszkodva, elővette noteszét és elkezdett írni. A természet nyugalma és harmóniája ihlette gondolatait, verseit.
A délután során a család teljesen belemerült a természetbe. Flóra a hintán ringatózott, amit egy erős ágra kötöttek, miközben Józsika a pillangókat kergette, nevetve, amikor egy sárga lepkét sikerült elkapnia.
Anna és Péter, néha egymásra nézve, megosztották egymással az érzéseiket. Anna hegedűje sírt és nevetett a dallamokban, Péter szavai mély érzelmeket és gondolatokat fogalmaztak meg.
Anna számára a hegedű több volt puszta hangszernél. Egy életre szóló társ, amely mindig mellette állt a boldogságban és a bánatban. A hegedű húrjainak rezgése, mint egy szerelmes érintés, mindig lázba hozta, és segített kifejezni azokat az érzéseket, amelyeket szavakkal nem tudott. A zenéje az őszinte érzelmek, a mély vágyak és a rejtett álmok nyelvén szólt.
A zenélés során érezte, hogy a zene nem csak a füleknek szól, hanem a léleknek is. A zene kifejezésmódja volt számára, egy módja annak, hogy összekapcsolódjon a világgal.
Anna nagy örömét lelte abban is, hogy tudását átadhassa. Oktatóként diákjai számára nem csak a hegedű technikáját, hanem a zene szeretetét is átadta. Látta a diákjai szemében azt a csillogást, amikor először sikerült megszólaltatniuk a hangszert, és ez minden fáradtságot megért. Számára a zene nem csak hivatás, hanem szenve-dély, életforma és a lelke legmélyebb kifejezése.
Ahogy lement a nap, a család együtt gyűlt össze egy kis tűz körül, amit a tisztáson raktak. A gyerekek pillecukrot sütöttek, miközben Anna és Péter beszélgettek a szeretetről, a családról, és a lelki békéről. A csillagos ég alatt, a természet csendjében úgy érezték, megtalálták azt a békét, amire vágytak. Az egyszerűség, a családi szeretet és a természet közelsége feltöltötte őket.
Mikor hazaindultak, a család magával vitte az erdő nyugalmát és a tűz melletti beszélgetések emlékeit. Anna és Péter rájöttek, hogy bár a mindennapi élet kihívásai maradnak, mindig visszatérhetnek ehhez a békéhez, amit az erdőben találtak.
Flóra és Józsika vidáman mesélték a városban élő barátaiknak az erdei kalandjaikat. A család élete folytatódott, de most már tudták, hogy a természet mindig várja őket, amikor szükségük van egy kis nyugalomra és szeretetre.