A Magyar Alkotók Internetes Társulása (MAIT) Önarckép címmel hirdetett pályázatot Munkácsy Mihály születésének 180. évfordulója alkalmából új szépirodalmi (vers, próza) és képzőművészeti (festmény, fotó) alkotások megszületésére.
Ninive jeligével beküldött Szembenézni önmagunkkal c. írásomért a szakmai zsűri Munkácsy emléklapot adományozott.
Iochom Zsolt: Szembenézni önmagunkkal
A boldogságunk sokszor csak attól függ, hogy honnan indulunk és hová érünk... Rég volt már számomra ekkora öröm meglátni azt az ütött-kopott várostáblát, mely jelzi: Szülővárosom... Hazaértem! Hazatértem... Egy jónási hetet töltöttem el nagyszüleimnél. Az itt töltött napok hetekké duzzadtak, hosszúak voltak a napok és az éjszakák. Csend és sötétség vett körül – nem az én világom. Túl csendes, túl nyugodt – túl idillikus. Egy kis lakatlan szigeten éreztem magam, amit még nem fertőzött meg a fejlett technológia. A rohanó mindennapokban sokszor vágyom a magányra és a csendre. Az én magányomra, az én csendemre. De nem vágyom mások hallgatását hallgatni. Évről-évre partra vet itt a sors... kietlen föld és pusztaság. Nincs ivóvíz, elapadt minden forrás. Éget a nap, az utolsó fa gyökere is elsorvadt, nincs árnyék... Hova meneküljek? Két kőszikla magasodik az ég felé... porlad... az idő vasfoga beleharapott. Körülötte kavics-tenger, apró szilánkjai felsértik csupasz talpamat. Húsomba harapok: nem jajgatok. Azért sem! Gondolataim tutaján a szebb jövő vizeire evezek. Éjjel van. Fázom, vacogok... bogarak duruzsolnak a fejembe. Megőrülök! Egy csillagot nézek az éj sötétjében. A legfényesebbet! Eltűnt... Hová lett? Mennydörgés... futótűzként jött a jégeső... vérig áztam. Lecsuktam szemem. Mély sóhaj... Visszatartottam lélegzetem. Még csak három nap! Kibírom... nincs más választásom. Nem tudom mennyi időt voltam eszméletlen. Fáj minden porcikám. Minden szívdobbanás a lelkemet döngeti. – Nyiss ajtót! Lassan felállok. Péntek, 13... A homokba mosolyt rajzolok. Bár most még szenvedek, közel a megváltás... A hitem tart életben. Azt hiszem még élek... Eltelt!
Rám köszöntött a verőfényes vasárnap. Este van. Az égen szivárvány tündököl. Itthon vagyok... Lélegzem! Az élet sója a szeretet! Az élet szép! Csak rövid... Ne vesztegesd el napjaidat reménytelen percekkel! Mert a remény hal meg utoljára... nem te! Te most élj, most szeress!
Mert eljön az a nap, amikor elszeretnéd mondani mennyire szeretsz, de én már rég látni se szeretnélek... Mert eljön az a nap, amikor megölelnél engem, de én már rég eltaszítottalak magamtól. Mert eljön az a nap, és nem tudod sem az órát, sem a percet... Csak egy pillanat az egész életed! Ősz van és az életbe is beleőszülünk. Menekülj Ninivéből!