Iochom Zsolt: Határtalan hazám
Százhat év telt el.
Százhat év,
amióta vonalakat húztak
folyókra,
hegygerincekre,
falvak közé,
udvarok közé,
családok közé.
De hogyan lehetne vonalat húzni
egy altatódalba?
Egy imádságba?
Egy nagymama hangjába?
Egy szóba,
amelyet először tanultunk meg kimondani?
A nyelven nincs vámház.
Az emlékezetnek nincs útlevele.
A szeretetnek nincs határátkelője.
Június negyedike.
Ezért különös nap ez.
Gyásznap.
Mert vannak fájdalmak,
amelyek nem múlnak el attól,
hogy eltelt egy évszázad.
És ünnep.
Mert vannak örömök,
amelyeket nem lehet elvenni.
Sem rendelettel.
Sem fegyverrel.
Sem újra rajzolt térképekkel.
Itt, a csíksomlyói Fodor-háznál,
a Székely Hadosztály emlékművénél
nem a veszteség az utolsó szó.
Hanem a megmaradás.
Az a makacs,
székelyes,
csendes megmaradás,
amely nem kiabál,
nem követel,
nem magyarázkodik,
csak él tovább.
Egy dalban.
Egy versben.
Egy harangszóban.
Egy gyermek első
magyar szavában.
Mert nem az számít,
hol húzódnak a határok a térképen.
Hanem az,
hogy hol húzódnak bennünk.
Mert ami valóban összetartozik,
annak nincs határa.
Csak hazája.
2026. június 4-5., Csíksomlyó