Eltűnt a levél. Soha el nem küldött búcsú. Minden évben, ezen a napon visszhangzik bennem ez a mondat. A levél, amelyet sosem kaptál meg. A levél, amely valójában sosem születhetett meg. Egy búcsú anyámnak, amelyet csak magamban írtam, mert a szavakat elnémította a rettegés. Oly hirtelen vittek el minket, hogy nem maradt idő semmire, csak a félelem perzselő emléktöredékei maradtak. A magány rám zuhant. Mint a szögesdrót: szúr, szakít, sebet hagy. A családom egy része akkor tűnt el örökre. A nagybátyám keze még ott pihent a vállamon, amikor leszállítottak a vonatról, aztán elragadták tőlem. A magány nem abban a pillanatban érkezett meg igazán, hanem később, amikor már tudtam: senki sem fog visszatérni. Anyám rózsája rozsdává vált az időben. A kert, amelyet gondozott, ma már csak bennem él, vad és elhagyott emlékként. De látom még azt a rózsát, amelyet a születésnapomra adott. Sokáig őriztem, mint egy megszáradt ígéretet, míg végül porrá lett, ahogy minden, amit akkoriban meg akartunk me...
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások